"Mikzben ezeket a sorokat rom, a tizenht ves unokahgom a krhzban kzd az letrt. Hrom httel ezeltt egy autbalesetben megsrlt a feje, azta kmban fekszik. A nvrem s a frje napi tizennyolt rn t melette vannak.
Anna gynyr szke hajt leborotvltk, gpek, csvek s drtok lnak ki belle - ezeken t etetik, llegezteteik, ellenrzik a plzust, a vrnyomst, a testhmrsklett, s mg sok ms olyan dolgot, amelyekhez n nem rtek.
A szobjban az intenzv osztlyon legalbb egy tucat plssmack cscsl a gpeken - a bartai kldtk neki. A falakra s az ablakra tbb szz zenet s kpeslap van feltzve a bartai jkvnsgaival : " Anna! nagyon szeretnk" , "Anna! Alig vrom, hogy jra megnevettess!" , " Anna! Nagyon szp vagy."
Ht nem furcsa? Ey katasztrfnak kell megtrtnnie ahhoz, hogy elmondjuk valakinek, hogy milyen sokat jelent neknk. Ha anna nem szenvedett volna balesetet, akkor vajon hnyan mondtk volna el neki mindezt? Mire vrtak? gy lehet, hogy soha nem tudhatja meg ...
Anna elment egy buliba. Beltek egyik bartjuk autjbam, s csak gy autzgattak a krnyken. Az aut megcsszott, majd felborult. Helikopterrel szlltottk ket krhzba.
A legtbb tizenves azt gondolja: "Ilyesmi velem sohasem trtnhet". El tudom kpzelni, hogy Anna is hasonlkppen gondolkozott. De mgis megtrtnhetm s gyakran meg is trtnik." |
AJÁNLOM AZ OLDALT
